|
|
|||
|
||||
OverviewA könyvben az idegenség fogalmával és a multikulturalizmus jelenségével foglalkozok, valamint ezek megjelenésével három filmben. Alapvető tételem, hogy a két zombifilmben, a 28 nappal későbben és a Kiéhezettekben megjelenő zombik azt a félelmet testesítik meg, amitől az európai, azon belül is az angol emberek éreznek a bevándorló tömegeket látva. A harmadik alkotás Az ember gyermeke, amelynek műfaja ugyan disztópia, azonban a témám miatt fontos az elemzése. Azt szeretném bizonyítani, hogy Az ember gyermeke a két zombifilm egyfajta végkövetkeztetése, örököse. Azért gondolom ezt, mert amíg előbbi kettőben a zombik a megváltozott világrendtől való félelmet testesítik meg, addig itt mindez már realizálódik.Témám szoros összefüggésben áll a bevándorlás kérdésével, amely napjainkban égető kérdéssé lépett elő Európában, ezért a célom az, hogy a filmekben megmutassam azt a közhangulatot, amely az adott alkotás megjelenésének időpontjában zajlott. A könyvben a multikulturalizmus által elképzelt együttélés nehézségét próbálom reprezentálni, amelyet azért vizsgálok Londonban játszódó filmekben, mivel ebben a városban erőteljesen tetten érhető a multikulturalizmus a gyakorlatban. Full Product DetailsAuthor: Gaál CsabaPublisher: Globeedit Imprint: Globeedit Dimensions: Width: 15.20cm , Height: 0.30cm , Length: 22.90cm Weight: 0.091kg ISBN: 9786200635570ISBN 10: 6200635579 Pages: 52 Publication Date: 13 October 2022 Audience: General/trade , General Format: Paperback Publisher's Status: Active Availability: In stock We have confirmation that this item is in stock with the supplier. It will be ordered in for you and dispatched immediately. Language: Hungarian Table of ContentsReviewsAuthor InformationTab Content 6Author Website:Countries AvailableAll regions |