|
|
|||
|
||||
OverviewAmikor a gyerekek elkezdik a gimnáziumi tanulmányaikat már nem igazán gyerekek, de még nem is felnőttek. Nehéz ez az időszak, 14-18 éves koruk között még keresik helyüket a világban, próbálják saját magukat is megismerni, kiismerni, hiszen napról napra változnak és ezt nehéz kezelni nekik is és a pedagógusoknak is. Ilyenkor érzem, hogy nekünk pedagógusoknak kellene valahogy segítenünk ebben az önkeresésben, hiszen máshogy, más környezetben, más problémákkal látjuk őket, mint a szülők. Talán más szemmel tudjuk őket vizsgálni, elfogulatlanul, reálisan és így hatással lehetünk a fejlődésükre, útkeresésükre, kiegyensúlyozott felnőtté válásukra. Nyelvtanárként pedig mindennap szembesülök olyan gáttal, ami miatt nem mernek megszólalni a diákok. Az idegen nyelvi tudás leghétköznapibb és leggyakoribb mércéje a beszéd. Ha nem szólal meg valaki, soha nem fogja tudni megmutatni a tudását. Ezért néztem utána, hogy hogyan tudom lazítani ezt a gátat és mindenfajta játékot kipróbáltam. Észrevettem, hogy szeretik ezeket játszani, merik is és még a gát is lazult. Így lett a munkám alapja a játékok hatása a fiatalokra, mert játszani nemcsak jó, hanem hasznos is. Full Product DetailsAuthor: Seresné Horváth CecíliaPublisher: Globeedit Imprint: Globeedit Dimensions: Width: 15.20cm , Height: 0.30cm , Length: 22.90cm Weight: 0.095kg ISBN: 9786206178194ISBN 10: 6206178196 Pages: 56 Publication Date: 25 October 2023 Audience: General/trade , General Format: Paperback Publisher's Status: Active Availability: In stock We have confirmation that this item is in stock with the supplier. It will be ordered in for you and dispatched immediately. Table of ContentsReviewsAuthor InformationTab Content 6Author Website:Countries AvailableAll regions |